Catherine von Ellesme

Mikor felkeltem, reggeli fogadott az ágyam mellett. Nagyon aranyos gesztusnak véltem, és tudtam: teljesen komolyan a vendégeként kezel.
Feltornáztam magam az ágyban, és felmértem a sérüléseim helyzetét: meglepődve tapasztaltam, hogy már csak nyoma maradt a sebeknek, hisz azok helyén új, puha, rózsaszín bőr nőtt, ami még érzékeny volt a tapintásomra is. Akaratomon kívül is elmosolyodtam – 3ennyire4 még nem törődött velem senki. Ez a világ felnyitotta a szemem: kegyetlenebb volt, mint amit odafent mondtak, de léteztek még törődő emberek, és Jora is csalódást okozott. Már legyőztem őt, mikor gyakoroltunk, de miért? Hogy aztán egy nála sokkal fiatalabbnak tűnő elf könnyűszerrel legyőzzön?
Enni kezdtem. Egészen üdítő volt az ilyen kellemes környezet Noxus és a kínzó repülés után. Kicsit aggódtam, hogy mi lehet Lyssanával – azzal nyugtatgattam magam, hogy ő mégis csak 3sárkány4, azok pedig megvédik magukat, ha kell, vért ontanak magukért. Igen, neki úgyse eshetett bántódása…
Mikor az utolsó lekváros pirítóst is elrágcsáltam, majd leöblítettem teával, szinte azonnal belépett Siera. Máshogy nézett ki, nem az a rövid, fehér ruhácska volt rajta; vastag anyagból készült, hosszú, fehér nadrágot viselt, felette ugyanilyen színű és szövetű, szintén hosszított ujjú, begombolható pulóver fedte felsőtestét. Jobb karjára épp abban a pillanatban húzott fel egy piszkosfehér karszalagot, rajta vörös kereszttel, mikor belépett a szobába. Haja lófarokba volt összefogva, és annak ellenére, milyen lapos volt a mellkasa, ilyen szerelésben egészen vonzó külseje volt.
- Remélem nem bánod, ha szabadon foglak, és a segítségedet kérem a munkámban. - Megnyalta száraz ajkait, hogy benedvesítse azokat, majd folytatta. - Mint mondtam, ma munkám van. Több páciens is fog jönni ide, legtöbbjük csak kisebb-nagyobb problémákkal. Náluk annyi lesz a dolgod, hogy segítesz hozni nekem pár dolgot… esetleg összerakni… utána ágyneműt cserélni. Viszont figyelmeztetlek, hogy lesznek igazán problémásak is, akiket netán le kell fogni, vagy ilyesmi. - Magyarázta, és begurított az ajtón egy hosszú fémszekrényt, melynek négy-öt polca volt, mind dugig különféle orvosi szerszámokkal. - Lassan kelj fel, a betegeket azon az ágyon szoktam ellátni. - A szekrényhez lépett, és a legfelső polcra elkezdte előkészíteni a fontosabb műszereket.
- Ezen… az ágyon? - Kissé rémülten ugrottam ki belőle. - Ugye nem halt itt meg senki, vagy ilyesmi? Nem voltak emberek, akik félelmükben bevizeltek, ugye? Ugye? - Nem bírtam elhinni; és én ott aludtam már vagy három napja…
- Nem szoktak nálam meghalni. - Mosolyodott el szerényen. - Annyira durva problémával nem is fordulnak hozzám. Persze van, hogy valaki félelmében elereszti magát… kissé… de épp erre az esetre az ágy mindig be van fóliázva a takaró alatt. Nálad is be volt. Jaj, vagy kétszer kicseréltem… - Reménytelen sóhajt hallatott, és sajnálkozó tekintettel bámult rám. Annyira vörös lehettem, mint egy rák.
- Tényleg… szükség volt arra, hogy… szóval én… - Reakciómat hallva nevetni kezdett, a combját csapkodta hahotájában. Sértődötten összefontam magam előtt a karjaim, és felfújtam az arcomat. Nem szerettem, ha kinevetnek. - Ez nem vicces, oké? Pedig én kiskorom óta nem…
- Ne, ne, hagyd abba! - Kénytelen volt kardigánjának ujjával törölgetni a könnyeit a szeméből, annyira kacagott. - Csak vicceltem, na. - Legyintett, még nevetett párat, aztán mélyeket kezdett lélegezni, hogy újra felvegye nyugodt, egyenletes ritmusát a lélegzetvétele. Elég sértettnek éreztem magam, hogy egy ilyen vicc központjában kellett lennem. - Öltözz fel, gyere, adok ruhát. Ez az enyém volt, mikor tanonc voltam. Lehet, hogy alacsonyabb vagyok nálad, de ez pont jó lesz rád, hidd el… - Kihozta az öltözéket, és egyből magamra kaptam. Ez sokkal többet megmutatott belőlem, mint az ő viselete. Én rövid, fehér szoknyát kaptam hozzáillő harisnyával, harisnyatartóval, és olyan hófehér blézerrel, amit nem lehetett nyakig begombolni, sőt, szabad helyet adott a dekoltázsnak. Kérdő tekintetemre Siera csak megvonta a vállát. - Férfi tanárok. - Motyogta, még ha nem is értettem, mire akar ezzel célozni.
Felöltöztem, és végigmutogatta a tárgyakat, amire szükségem lehet.
- Kötszer, géz. Ezeket reméltem, hogy felismered nélkülem is, de nem mehetek biztosra. Szike. Tű, hozzávaló cérna. Injekció. Altató, nyugtató, és egyéb tabletták. Ez a kenőcs égésre, ez horzsolásra, ez felületi ez pedig mély sérülésre van… gumikesztyű, ez mindig legyen rajtad. Itt pedig madzag… ha esetleg le kéne kötni a beteget. - Kissé megijedtem a megjegyzésétől, de ő zavartalanul folytatta. - Kérlek, áthúznád az ágyneműt? Rakd le a sarokban található kosárba a szennyest. Igen, oda. Az új pedig ebben a kosárban van. - A fémszekrény alsó polcáról előhúzott egy apró, vesszőből font kosarat. - Benne van a nejlon lepedő is a betegek számára, azt legalulra tedd… - Pár hasonló dolgot elmagyarázott még, de a lényeget értettem: segítenem kellett neki, és örömmel megtettem neki a vendéglátásért cserébe. Gyorsan áthúztam az ágyneműt, a szennyessel teli kosarat átraktam a másik szobába, felhúztam a gumikesztyűt, és újra átvizsgáltam a tárgyakat a fémpolcon. Magamban végigmondtam, majd Sierának is, ő pedig helyeselt. Készen álltam arra, hogy segítsek neki…
Eljött az első beteg. Öreg nénike volt, a lépcsőn is alig tudtuk felsegíteni, de ahogy elnéztem, még leülni is gyötrelemmel járt számára. Fájdalomcsillapítót kért, én pedig odaadtam Sierának a rózsaszín tablettás dobozt. Ő kiszámolta a megfelelő darabszámot a tablettákból, majd egy apró műszerrel átvizsgálta a néni testét, hátha talál valami rendellenességet, de ahogy elcsíptem a beszélgetésből „ez csak reuma” volt. A fájdalmakat elnézve, én nem akartam „ez csak reuma” betegségben szenvedni.
A következő beteg férfi volt, fénykorát élte, és beérve a szobában vetkőzni kezdett. Elvörösödtem, de tetszett a látvány, hisz mégiscsak szép, izmos teste volt, a verejték végigcsorgott a nyakáról egyenesen a mellkasára…
Alsónadrágig vetkőzött, s mikor felém fordult, láttam, hogy nagy a baj. A bal hónaljától lefele, egy szinte teljesen egyenes, függőleges vágás volt, mely egészen a csípőcsontjáig ért. Teljesen bedagadt, néhol gennyes volt. Siera sziszegett a seb láttán.
- Altató. Szike, tű, cérna. Fertőtlenítő krém, gennyvisszahúzó kenőcs, gyulladáscsökkentő. Hozd a madzagot is. - Pár perc múlva a férfi már aludt, oldalára fekve, lába, teste és keze madzaggal volt rögzítve. Segítettem vendéglátómnak kimosni a sebet, majd felvágta azt, és kiszedte a fémdarabokat, amik benne voltak a sebben. Úgy éreztem, rosszul vagyok… dülöngéltem is, szédültem is, de legalább sikerült megmaradni egyhelyben.
Újra kimosta, majd kifertőtlenítette a sebet, én pedig legjobb tudásom szerint segítettem neki, bár kénytelen voltam néhol lefogni a férfit, és széthúzni a sérülést egy-egy ponton. Jó ötlet volt a madzag, mivel még álmában is forgolódott, ez pedig igen kellemetlen volt, mikor Siera épp vágott…
Elkezdte bevarrni a sebet, a férfi pedig ordított, igyekezett kitépni magát a kezeim és madzagok közül. Pedig aludt… és még úgy is, mennyire fájhatott neki.
Miután a varrással is végzett, bekente a férfit, majd gézt és kötszer kért, és én egyből vittem is neki. A gézzel egészen vastagon beborította a sebet, majd a kötszerrel odakötözte, és utána már ki se látszott az a szépen kidolgozott mellkasa.
Egy óra telt el még, mire felkelt a férfi. Kába volt ugyan, de már értette, mit mondunk.
- Ezzel talán egy hónapig is lábadozni fogsz. Két vagy három hétig itt, a maradék időt otthon. Ne búsulj! A lányok szeretik a sebhelyes férfiakat. - Amint teljesen magához tért, nehezen felállítottuk, és két oldalról áttámogattuk egy másik szobába. Ott lefektettük egy teljesen steril ágyra –én húztam fel a huzatot- és ott hagytuk, hadd pihenjen, egy csengővel a keze alatt, amivel jelezhetett, ha kellett valami.
- Te nagyon jó ember vagy, Siera. Mennyi emberen segítesz… csodás dolog. - Mondtam elámulva, ahogy egy kisfiút kísértünk fel a lépcsőn. Felhorzsolta a lábszárát. Ő már talán a tízedik beteg volt, az utolsó a napon.
- Nélküled lehet, hogy kevesebb emberre jutott volna sor ma. - Nyögte fáradtan. - Napi hat-hét beteget bírok egy huzamban általában… jönnek néha műtéttel is, a legtöbbjük visszatérő ember… sajnos Piltoverbe sok beteg ember jön vigaszért, de a városban se nehéz lesérülni. - Magyarázta, majd elkezdtük ellátni a fiút. Egészen könnyűnek tűnt azután a férfi után, sőt, szinte az egészet én csináltam. Kimostam a sebet, lefertőtlenítettem, aztán nyugtató kenőcs, aztán géz és kötszer…
Mire feleszméltem, már épp a saját ágyneműmet húztam fel, levetkőztem, és bebújtam az ágyamba. Mielőtt elaludtam volna, Siera lépett be a szobába, egy apró zsákkal a kezében.
- Jutalmat érdemelsz a mai napért. - Suttogta, és megrázta a batyut. Csilingelt. - Ebben pénz van. Leteszem ide, a székedre…
Ellenkezni akartam, mondani, hogy még nekem kéne fizetnem, de a fáradtság most erősebb volt az akaratomnál, és álomba merültem…

Üdv!
E hasznos munkáért minden ellátott hálás, munkád meghozta gyümölcsét!

100 arany üti a markod! Ebben a hónapban még egy munkát írhatsz!