A meg nem értett művészek - Santeko vs. Vanora

Ionia. A titokzatos szigeten különös erők ügyködnek, a szóbeszéd szerint, bár ez legtöbbször azok szájából hangzik el, akik nem is jártak sosem a szigeten. Misztikus erejű harcosok, legendás mentorok otthona ez a hatalmas sziget, ahová a remény vitt el. A remény, hogy valaki tudni fogja, mi van bennem, és tud segíteni a rejtély megfejtésében. Mellékesen, ha abban is segítene, hogyan tudnám még jobban kihasználni eme erőt, akkor tényleg tökéletes lenne a látogatásom.
Utam nagy része ismételten hajóval lett megtéve, melyre Piltoverben szálltam fel, hisz ez volt az egyetlen kikötőváros, mely megbízható volt. Sokat tartózkodtam a hajó kabinjában, mert kényelmetlenül éreztem magam, hogy majd az összes hajón tartózkodó szem engem követett, mintha nem bíztak volna meg bennem, de pénzt valamiért nem fogadott el a kapitány. Fura ez a világ.
Partot értünk, de engem a megvilágosodás még nem akart megtalálni. A hajón senki sem volt otthonos a szigettel kapcsolatosan, még a kapitány se, így csak azt tudták elmondani, merre vannak a falvak, városok, de ilyen misztikus erőforrások, illetve személyek holléte ismeretlen volt számukra. Nem volt mit tenni, felkerekedtem a legszimpatikusabb települést megcélozva, ami történetesen egy hegyen volt, és talán épp ezért vonzott. Utam megakadt a hagy lábánál, ahol egy vízesésbe, és egy folyóba botlottam. Testszagom arra ösztökélt, szabaduljak meg tőle; neki is láttam. Levetettem szegényes öltözékem, és megkezdtem a szabályos tisztálkodást. Ruháimat is párszor megmerítettem a vízben, hogy azokból is távozzon a rossz illat, leúsztam néhány hosszt, végül csak élveztem a hűs víz kellemes hatásait. Letargiámból egy motyogás rázott fel, ami a vízesés mögül jöhetett. Nem értettem, mit mondott, csak egy-két szót: emberi kíváncsiság, és vándor fürdőző... Szóval valaki leskelődik, és volt annyi esze, hogy felfedte önmagát. Fejemben egy szokás volt beleivódva: a nő csupasz testét csakis a kiválasztottja tekintheti meg, más botor idegeneknek igen kemény büntetésben legyen részük, ha ilyesmire szánnák el magukat. Háttal a vízesésnek gyorsan magamra aggattam vizes gönceimet, melyek úgy tapadtak testemhez, mint méh a virághoz, és óvatosan megközelítettem a zuhatagot. A lezúduló víz nem volt kellemes, miközben áthatoltam rajta, de megtaláltam a leskelődőt, aki minden bizonnyal akkor csukta be szemeit, amikor látta, hogy elindulok felé. Jó kifogás. Halkan kiemelkedtem a vízből, bár lehetett az hangos is, a vízesés mindent elnyomott, és ökölbe szorított kezemet belemártottam az idegen arcába. Támadásom ereje hátralökte, háta és tarkója a fallal találkozott; kinyitotta szemeit.
- Az emberi kíváncsiság egyenlő az éhes szemekkel, és a tobzódó vágyakkal, nemde? - Kérdeztem tőle irritáltan. Minden bizonnyal erre akarta ráfogni nehezen bocsájtható bűnét, és titokban reménykedtem, hogy így is van, hiszen csak 4 szóból véleményt alkotni... nem rám vall ez, de a helyzet kivételes volt. A férfi zavartan fogta a fejét, és bambán nézett rám. Valamiért ez is tovább forralta agyvizemet: értelmes kérdésre egy minimum választ azért elvárok.
- Jó reggelt kibicelő. Tetszett, amit láttál? - Kérdezek tőle egy egyszerűbb kérdést, hátha felfogóképessége ennek megértésére elegendő.
- A szem csak akkor lát, ha a fénye kíváncsi az előtte lévő dolgokra. Ellenkező esetben a szemhéj eltakarja, mint a Hold a Napot. - Erősen torz szavai arra akartak utalni, hogy, amit nem akar látni az ember, arra becsukja a szemét. De erre nekem is volt egy frappáns, majdnem ilyen bonyolult válaszom.
- És a szó csak azt jelzi, amit jelezni szándékozik a kimondója. Nem kötelez elfogadásra. - Ez azt akarta jelenteni, hogy azt mond az ember, amit akar, sosem lesz bizonyíték arra, hogy tényleg igaz e az, amit mond, hisz az emberek gondolatát nem lehet olvasni. Ahhoz képest, hogy hasonló stílusban válaszoltam, a kukkoló csak vakarta a fejét, és értetlenül nézett. Sóhajtottam egyet, hátha ettől valamennyire megnyugszik bennem a vágy, hogy lekeverjek neki még egy pofont. - Értetted egyáltalán, amit mondtam? - Kérdeztem, most már olyan szavakkal, melyeket semmikép sem lehet félreérteni. A válasz nem lepett meg: semmi. Csinálta, amihez a legjobban értett: irritálóan együgyű fejet vágott, fejét mellmagasságban forgatva. Gondolom vágyának kosara nem telt meg meztelen testem látványával, most próbálta fantáziájával leszedni rólam öltözékem.
- Nem volt elég, amit odakint láttál? Tudod, van nálunk egy szólás, egy bevett szokás. A nőt nem nézni kell, csak távolról. A nőt megnyerni kell, közelről. A nő aztán dönt. Általában helyesen dönt. És helyes döntés lesz az, hogy betörjem az orrod, ha nem bírsz szemeiddel elszakadni rólam. - Szavaim semmi hatást nem értek el, talán annyit, hogy szófukar beszélgetőpartnerem megpróbált eloldalazni a fal mentén. Fel akartam hergelni, érezze azt, amit én, legyen ő is dühös, és adjon indokot a megskalpolásához.
- Pf, miféle erő forrás van errefelé, ami az ilyen satnya férfiakat dobja ki a nagyvilágba. Komolyan, mint egy kislány, akit leteremtett az anyja. Miféle nyomorult mester lehet az ilyennek? Emberek előtt nem mernék mutatkozni, klán társaim kiátkoznának. - Ha engem illetnének meg ilyen mondattal, már rég a másik torkának ugrottam volna, de ki tudja, más kultúra miként viseli az ilyet. Sikerem volt, a férfi megtorpant, kiegyenesedett, és láss csodát, beszélni kezdett.
- Az állatok egymást harapdálják, de valójában egyik sem tudja, hogy miért, éppen ezért nem haragszanak egymásra. Tudják, hogy ez a természet rendje és beletörődnek a táplálékláncba. Az állatok azonban haragosak, ha a többi állat a területüket sérti, azt a helyet, ami a legfontosabb számukra és akár agresszív viselkedést is mutathatnak. Az állat megvédi a területét és mindent megtesz, hogy a másik elvigye onnan az irháját. - Sajnos nem értettem a felét az egésznek, de a másik fele, amit értettem az meg maszlag volt. Nem értettem például a tápláléklánc kifejezést, azt meg végképp nem tudtam hova tenni, hogy nem tudja az állat, miért harapdálja a másikat. Okosnak képzelte magát ez a valaki, de volt egy rossz hírem számára.
- Az állatoknak van privát szférájuk, de csak helyi. Az embereknél ez mindig megy oda, ahova az ember is. Ha kérdez az ember valamit, választ óhajt rá. Ha megfutamodik a másik, mint egy gyerek, akkor mit gondoljon az egyik? Hogy bűnös, és a bűne alól megpróbál kimászni. - A privát szféra az az a terület, ahová csak azt engedjük be, akit szeretünk. Az állatok nyelvén ez lenne a territórium, bár kétlem, hogy egyáltalán megértette ezt a részt az idegen, lényeg a lényeg, elértem, amit akartam. Ő nem volt állat, neki nincs territóriuma, amit körbepisilt, és szaglással azonosítja, bár nem szeretnék biztosra menni. Amit eddig láttam, lehet, hogy intelligenciája tényleg egy állatéval egyenlő. Visszaugrottam a vízbe, át a vízesésen, és ki a partra, ahol türelmesen megvártam, hogy átverekedje magát újdonsült "barátom" a természet akadályain. Az a vájat nem volt elég nagy a harchoz.
- Kérem, hogy hagyja el ezt a helyet, meditálnék. És zavar a jelenléte. - Ennek a férfinak annyira sem kenyere a beszéd, mint nekem; ki hitte volna, hogy volt olyasvalaki, aki nálam még jobban el volt zárva az emberektől.
- Nekem meg a stílusa zavar. A természet senki tulajdona, akkor jövök ide, és fürdöm, amikor csak szeretném. Viszont azt nem fogom hagyni, hogy esélyleső kisfiúk megerőltetés nélkül töltsék ki vágyaikat. Ha mindenképpen akarsz valami látni, akkor mutasd meg, hogy van erőd ahhoz, hogy legyőzzél, és kiérdemeld. -
- Nem leskelődtem. - Kifogások, kifogások.
- Nem tudod bizonyítani ezt. És nem is hiszek neked; idegenekben nem szokásom megbízni. - Felemeltem ökleim, hogy ösztökéljem szája tartására, és a cselekedetek mezejére lépésre.
- Magadfajta ellenszenves nővel még sosem találkoztam. Jobb, ha elteszed a kezed a zsebedbe, megfordulsz és soha többet vissza nem jössz. - Kezdett türelmem a végére járni. Nem értem, miért nem képes elszakadni attól a kényszerképzettől, hogy az övé ez a része a természetnek.
- Én meg egy ilyen pipogya férfival nem találkoztam soha. A szád csípősségét hallottam már, és nem győzött meg. Úgyhogy ne erőltesd, ami nem megy. - Elindultam felé, bár nem kapkodtam el. Kezeim leeresztve, de készen, hogy bármelyik pillanatba felkaphassam őket.
- Ne gyere közelebb. Nem bántok nőket... nagyon nem szeretnék. - Nevetséges kifogás.
- Nő, férfi, nincs különbség a kettő között, csak a modern civilizált embereknél mindennapos, hogy a nő a gyenge, a férfi az erős kép. Én barbár vagyok, torz vagyok, kérdéseim vannak, válaszok nélkül. Erő van bennem, irányítás nélkül. Alábecsülni nagyon rossz ötlet. - Megálltam előtte.
Trükkel nyitottam, beléptem elé, és a belépő lábbal ellentétes kezemet lendítettem, csak hogy félúton megakasszam, és a másik lábammal támadjak a leggyengébb pontjára: a lágyékára. Az általam eddig nem észrevett tárggyal, ami egy nagy tekercsnek nézett ki, megfogta támadásom, és félre lökte lábamat.
- Máskor ne jelezz a szemeddel, mert könnyű észrevenni. - Nagyképű. Leérkező lábam lendületét kihasználva ugrottam egyet, és máris ellenfelemen találtam magam, akit meglepett a támadás, és elejtette fegyverét. Földre kerültünk, ő alám, két térdemmel lefogtam derekát, és lehet, hogy más helyzetben egy ilyen pozíció sok mindenre utalhat, nekem most csakis a buta ábrázatának beverése izgatott. Egy jól irányzott csapás, és enyém a győzelem... ki hitte volna, hogy ennyire gyors lesz a harcunk.