Vándor, a hollóvadász

Név: Vándor, a hollóvadász
Nem: férfi
Kor: 3 nap
Jellem: Nyugodt, barátságos. Szeret madarak közt lenni, és a madarak is szeretik a közelségét, főleg a hollók meg a varjak.
Kinézet: Teljes testét föld borítja. Szeretné elrejteni gólem alkatát, és emiatt (bár szintén barna) ruhát hord magán.
 
Felszerelés:
- katana (150 arany)
- hosszú íj (70 arany)
- csuklya (15 arany)
- bőrpáncél (80 arany)
- cipő (10 arany)
(- 2. képesség (150 arany))
Maradt: 0 arany
 
Képesség:
Képesség neve: Irányított Hollóhad
Típus: Speciális->Megidézés->Báb
Passzív: Után sebzés (vérzés)
Leírás: Kezembe egy lila gömböt idézek, amelyet az ég felé lövök ki. Pár pillanaton belül egy nagy sereg hollóraj repül a lila gömbhöz, amely a föld felett nagyjából 200 méterre lebeg. A gömb rögtön eltűnik, amint rámutatok, és erre a hollóhad rögvest rám koncentrál. Rá kell mutatnom egy, vagy több személyre, mire a hollók nekivetik magukat, és csőrükkel, karmokkal és szárnyukkal is megrohamozzák a célpontot. A hollók száma egyelőre 30, de minden szintjével nő 10-zel. 1 személyre minimum 5 holló kell, hogy vérzést okozzon. 1 játékban maximum a képesség szintjével megfelelő alkalomkor lehet használni.
 
Képesség neve: Lelassított ídő
Típus: Támogató->Bűvölő->Látnok
Passzív: -
Leírás: Egyik hollótársam (Ryner), akinek vörös szeme van, rászáll a vállamra, és átirányítja belém képességét. Segítségével képes vagyok lassítva látni környezetemet, és az idő múlása is lassabbnak tűnik, ám a mozgási sebességem nem növekedik. Alap lassítása 10 másodperc. Minden képességre vásárolt szint +5 másodperccel növeli a lassított idő múlását. A testem mozgási gyorsasága csak a képességem 5.szintjén fog megnőni.
 
 
Előtörténet
A mai nap szép, és csöndes. Piltover városában nincsen nyoma, hogy történne valami furcsaság a mai napon, és a lakosok is így érzik, hisz milyen gonosz férkőzhetne a városban ilyen gyönyörű időben, ráadásul fényes nappal. Azonban nem tudhatták mi folyik a város szélén egy kisebb házacskának alagsorában. Egy igen koros férfi lázas izgalommal nyomkod, tekerget egy üvegfalú tartály műszerfalán. A férfi nagyjából a 70-es éveiben járt, látása tompa, amelyet hatalmas szemüvegével egyensúlyozott ki. Legjobban az őrült tudós illik a viselkedésére, és sajnos tényleg igaz volt rá ez a szó, ugyanis nem ismerte a határokat, és néha túlságosan is veszélyes kísérleteket hajtott végre.. Azonban a szobában nem csak ő volt egyedül. Volt ugyanis egy fia, aki mindig is rossz szemmel nézte apja csíntevéseit, és minden alkalommal próbálta lebeszélni a dolgokról. Ez a fiú barna hajú, izmos legény volt, aki nagyjából 15 éves lehetett.
- Édesapám hagyja abba! – szólt rá idegesen – Tudnia kéne a mondást, miszerint egy élet megteremtéséhez egy másiknak meg kell halnia!
- Jaj, drága fiam ne beszélj ilyen badarságokat. – mondta erre szórakozottan az öreg – Drága megboldogult anyád is folyton ezzel jött, de eddig semmi baj sem történt.
- Apám. Emlékszik még mi történt 2 éve ugyanitt? – mondta még komoran a fiú.
Az öreg abbahagyta a gombok nyomkodását, és szomorúan maga elé nézett.
- Igen emlékszem. Az szörnyű nap volt.. de a mai nap más! – azonban újra felvette izgatott hangját, és úgy folytatta – Azonban mára rájöttem mi a baj. Múltkor élettelen dolgot próbáltam feléleszteni, azonban a föld, mint tudjuk egy élő organizmus. Most biztos sikerül.
Szinte végszóra a tartály energiacellája felbúgott, mire lila áram csapott a tartályban lévő földkupacra. A szoba lámpái elkezdtek villogni a nagy energiaigénytől. Míg a fiú arcán félelem látszódott, addig az apjáén boldogság és izgatottság keveredett. Egyszer csak a lámpa körték kidurrantak és üvegszilánkok repültek mindenfele. Megszólalt egy riasztó a műszerfalon. Az öreg kedve gyorsan leapadt, és a kétségbeesés vette át a helyét.
- Mi folyik itt? Az e…energiaszint növekszik. Ennyit a mi házunk nem termel. – és ekkor esett le a tantusz – Jaj ne! A város energiaközpontjából szívja el az energiát!
A férfi azért lepődött meg ennyire, ugyanis egészen máig saját maguk által generált áramból éltek, ám most a vészhelyzeti kábeleken keresztül rengeteg áram szívódik fel. Azonban semelyikük sem tudta, hogy valójában a dolog sokkal rosszabb. A város Ny-i részében már végképp nincs áram, és már az É-i és D-i résznél is fogyatkozóban van. A K-i részen elhelyezkedő házban azonban elszabadult a pokol. Az lila villámok széttörték az üvegtartály falát, és megállíthatatlanul belecsaptak mindenbe, amely a közelükben volt. Az egyik ilyen villám a férfit találta el.
- Apám! Ne! – kiáltja a fia.
Az öreg először földre roskadt, majd üveges szemmel a földre esett. Egyszer csak a villámok abbamaradtak, és érezhetővé vált, hogy a város minden csücskéből elfogyott az áram. Néma csönd uralkodott a házban, és csak egy dolog mozdult… azonban ez nem a fiú volt. A földkupac egyre jobban összevándorolt, és megnőtt. Mikor már azt lehetett volna hinni, hogy nem nő tovább a tartály beton talpazatából táplálta tovább magát. Végül egy felnőtt férfi méretű test formálódott ki. A földkupac végtagjai és feje végül formát kapott, mikor kinyitja, szemeit látni lehet a szemeiben bolyongó lila villámokat.
 
 
~Hol vagyok… Ki vagyok… - kérdezem magamban.
Fogalmam sincs mi történt. Egészen eddig semmi sem tudott izgatni, ám most valamiért értelmet érzek magamban, és érzem, hogy élek. Egy különös helyen találtam magam, és hirtelen minden tisztázódott. Mint megannyi emlékkép tudomást szereztem minden itt történt dologról. A földön fekvő elhunyt öregemberre nézek, akinek vaskos szemüvege kettétört a zuhanáskor.
- Igazad volt ember. A föld él. És most már egy része gondolkodik is neked köszönhetően.
Lassú léptekkel elhaladok a rémült fiú mellett, és felkapaszkodok a lépcsőn, ami reményeim szerint a külvilághoz visz engem. Egy nagyobb szobába léptem, és kis nézelődés után megpillantom szabadulásom helyét. Egy ajtót, melyen át napfény süt befele. Már majdnem kinyitottam volna, amikor egy károgást hallok meg mellőlem. Egy vörös szemű holló volt az, amelynek kalitkáján a Ryner név volt látható. Megsajnáltam szegényt. Kinyitom a zárkáját, mire rögvest kiröppen fogdájából, és miután kinyitom az ajtót ki is reppen. Én is kiléptem, azonban én nem mehettem el olyan könnyen. Vagy fél tucat katona állt előttem, mindegyikük kezében más fegyver.
- Fel a kezekkel! – ordít rám az egyik.
Fogalmam sincs, hogy találhattak meg, de aztán rájöttem. Biztos felkutatták mi a felelős az áram szünetér, és ugye emiatt eljutottak hozzám. Már próbáltam volna menekülni, mire dördülés hangzik fel, és az egyik őr puskájának golyója belefúródik a lábamba. Bár fájdalmat nem érzek, érzem, hogy testem legyengül, és mikor a sérülés helyére nézek, látom miért. Ahol a golyó belém fúródott, lila áramkisülés látszódik. Nem kell tudósnak lennem, hogy rá jöjjek, mi folyik itt. Az testemben elzáródott energia tart életben, és ha ez kiszabadul, hát akkor újra egyesülhetek tudattalan testvéreim közé. Azonban nincsen kedvem hétköznapi földdé visszaváltozni, ám nem tudok szembeszállni velük, hisz nincsen fegyverem, azonban a felmentő sereg mégiscsak talál. Ryner zúdul le az égből, és olyan sebességgel, hogy kicsapta a férfi kezéből a puskát, majd fölém repül, majd leszáll a vállamra. Hirtelen nyomást érzek a fejemben, ám mielőtt átvehetné ez az idegen erő az irányítást összeszedem erőmet és ellenkezni kezdek, azonban egy hang megállított.
~ Nyugalom. Bízz bennem! Kiszabadítottál rabságomból, így segítek rajtad.
Nem tudom miért, de úgy véltem Ryner szól hozzám, de akár hogy is lenyugodtam, és a különös erő átjárta elmém. Akárhogy is az őr egyik társa lövésre emelte számszeríját, ám mikor meghúzta a ravaszt az események lelassultak. A vessző szinte lassított felvételként kezdett el felém szállni.
~ Bolond! Gyerünk, térj ki és menekül! – szól rám Ryner.
Mozdítani próbálom testemet, de nagyon lassan reagál. Bár csak éppen hogy, de sikerült elkerülnöm a lövést, mire a világ ugyanolyan gyors lett. Hát csináltam egy hátra arcot és futni kezdtem, eközben ismét a holló szólal meg a fejemben.
~ Gyűjtsed a testedben lévő energiát a tenyeredbe, és szabadítsd el az ég felé ezt az erőt.
Mivel előbb is megmentette az életemet, most is bíztam benne. Nagyon könnyen sikerült a kezembe vándoroltatni az energiám. Ahogy egy lila gömb létrejött fel is lőttem az égbe, ami azonban megállt egy kis idő után. Már azt hittem semmi nem menthet meg a végső pusztulástól, mikor rengeteg holló hangját hallom meg, és jött is az utasítás.
~ Testvéreim és barátaim idejöttek jelzésedre. Mutass rájuk, és jelezd nekik a célpontjukat, és ők segíteni fognak neked!
Így hát felmutattam a gömb felé, majd a hátam mögött lévő katonákra, akik mellesleg már célba is vettek. A hollók rögtön rájuk is szálltak. Karmolták őket lábaikkal, csipkedték őket, de a lényeg ugyanaz. Elterelték rólam a figyelmüket. Végül sikerült kiérnem a városból, és messze-messze szaladtam. Nincs szükségem alvásra, így három napig nem álltam meg. Akkor is csak azért, mert a végső elgyengülés levett lábamról, és összeestem. Hátamra fordultam, és az egeket bámultam. Túl sok energiám veszett el attól a támadástól és a sérülésemtől, ami szerencsére már nem volt sehol.
- Adjon isten kendnek. – hallom hirtelen mögülem.
Mikor odafordultam egy nőt pillantok meg. Egy árusnak véltem, akit látszólag nem érdekelt kinézetem.
- Adjon isten. – mondom vissza.
- Gondolom kend egy vándor. Jól vélem?
- Jól. – mondom, hisz sajnos azzá váltom, egy vándorrá, akinek nincsen otthona.
- Mit szólna akkor, ha egy kis csilingelő aranyért felszerelnénk kendet egy kis fegyverrel és némi ruhával. – mondja ravasz mosollyal.
Mielőtt azt mondhattam volna, hogy nincs pénzem hirtelen egy pénzes erszény huppant elém. Belenéztem, és jó pár arany csilingelt benne. Nem kellett rájönnöm, hogy ki adta ezt az áldást, mivel volt egy sejtésem.
- Rendben van köszönöm.
- Hát akkor költse el nálam az égből jövő ajándékát. – mondja a nő kicsit meglepett arccal, hisz nem tudta ki a fene dobálhat egy erszényt.
Miután bevásároltam magamnak elköszöntem, és elindultam. Pár perccel később szárnycsattogások lesznek hallhatóak, és egy madár száll a vállamra. Nem néztem oda, mégis tudtam ki az.
- Köszönöm Ryner.
~ Nem tesz semmit Vándor.
- Jó kis név… azt hiszem pont jó lesz. Na és mihez kezdesz most, hogy szabad vagy?
~ Elkísérlek téged a Legendák Ligájához, hogy beteljesítsed álmodat. De cserébe, ha beteljesítetted azt meg kell ígérned, hogy teljesíted az egyik kívánságomat.
- Ígérem.
Nem tudom, hogy mi az az Igazság Ligája, de az álmomat tudtam. Ugyanis az volt, hogy további föld gólemet ébreszthessek fel a tudatlanságukból, hogy ők is élvezhessék a tudás hatalmát.

Üdvözlet Vándor!

Nos, hogy őszinte legyek, itt-ott kicsit döcögősen fogalmazol, de még bőven benne van az elfogadható kategóriában
"Az öreg először földre roskadt, majd üveges szemmel a földre esett." Ez a rész úgy hangzik például , mintha kétszer esett volna el, arról nem is beszélve , hogy kétszer használtad ugyan azt a szót egy mondatban. Ha jól értelmeztem, azt akartad  kifejezni, hogy először térdre roskadt, és csak utána dőlt a földre, de legközelebb tessék odafigyelni az ilyen hibákra!

Előtörténeted azonban ELFOGADOM készítsd el adatlapodat!