Világfa küldöttei - Belépés

Zavartan járkáltam Piltover utcáin. A levélben nem volt utalás arra, hogy melyik napszakban kéne parkot keresnem, és mégis mifélét, mi alapján…
Ráadásul nem a saját ruháim voltak rajtam: Siera adott nekem egy rövidnadrágot, illetve egy „sportmelltartót” –ő nevezte így– mivel az én gönceim még száradtak, neki pedig a legtöbb egy másik lakásában volt… ezekre pedig még a páncélomat se tudtam felvenni. Rendben, jól álltak, hisz ezek nem takartak annyit az alakomból, mint a felszereléseim, de kellemetlen volt azok nélkül…
Egyedül a kardom volt nálam, és mivel találtam egy parkot, besétáltam oda. Nem volt ott senki, így odamentem egy padhoz, majd leültem rá. Hátradöntöttem a fejemet, lehunytam a szemeimet, és hagytam, hogy a természet magához öleljen. Ezt Jorával is gyakran gyakoroltuk… azt mondta, hogy ha igazán koncentrálok, hallom, ahogy beszélnek hozzám az Ősök. Mindig beszélt róluk, de azt már sose mondta el, kik is azok, csak sejteni mertem.
A szél a fülembe suttogott, a fák sóhajtottak hajlongásuk közben. Egy lehulló levél végigsimította az arcomat, a fuvallat pedig a hajamba kapott. Remegve fújtam ki a levegőt: imádtam ezt a harmonikus állapotot, de sajnos mások pedig imádták ezt megzavarni.
- Számolom, hogy hányszor halsz meg, rendben? - Hallottam magam mögül a zajt. Mire kinyitottam a szemem, egy penge ugrott a torkomnak majd valaki el is rántotta onnan. - Ez eddig egy.
Ijedten felpattantam az ülőhelyemről, és kihúztam hüvelyéből a kardot, de a pad mögött nem volt senki se. Ekkor tompa ütést éreztem a hátamon, majd a fém hideg érintését a gerincem mentén.
- Azt hiszem, ez kettő. - Megpördültem, de az alak, amit a kardom kettészelt, úgy oszlott el előttem, mint egy füstfelhő.
- Te vagy Rhael? - Ordítottam a semmibe, és magam mellől a fű suttogása azt mesélte, hogy ott van a férfi. Odaugrottam, és a torka felé csaptam, ám ő a kardjával hárított, s kiütötte kezemből a sajátomat. Fájdalmas rémület kezdett el futkosni a testemen, mire ő a pengéje hegyével a szívem körül kezdett el körözni, aztán döfött…
De egy erőltetett mozdulattal elkapta onnan a kardot.
- A fene enné meg, ez három. - Elégedetlenül cicceget, én pedig a kardom felé vetődtem. Mire újra felálltam, ő előttem volt, és egy alulról felfelé irányított vágással lenyeste rólam a sportmelltartót, így kiszabadítva a kebleimet.
Eléggé leragadhatott ott a tekintete, mivel volt időm, hogy felé csapjak, ám ő arrébb lépett, és kigáncsolt, így én a földre estem. Mikor próbáltam felállni, ő a torkomnak szegezte a kardját, és fanyarul elmosolyodott.
- Négy halálból már tanulj.
- Te nem vagy Rhael, igaz? - A homlokomat ráncoltam, ahogy ránéztem, de őt nem hatotta meg. Fekete haja alól kibújtak hegyes fülei, vörös szemei pedig érdektelenül pásztáztak. Túl fiatalnak tűnt ahhoz, hogy bárki mestere legyen, bár ebben a mai világban…
- Valamire mégis jó volt ez a sok „öldöklés”.
- Szóval akkor… te talán valami másik tanítványa vagy?
- Ami azt illeti, most már te is. - Kezet nyújtott, én pedig elfogadtam. Felhúzott, majd levette a köpenyét, és rám terítette. - Tudom, hogy újak még neked az emberi szokások, de a kebleid olyan intim dolgok, amiket nem mutogatunk utcán. - Volt bennem annyi jó érzés, hogy elpiruljak, de nem teljesen értettem, miért. Intim?
- Mi, csak ennyi? Legyőztél! Ha ez valami teszt lenne, én… én nem mentem át.
- Tudod mivel küldött ide az a kurv… perverz? A minimum mellmérettel. - Grimaszolt, és hozzám vágta a papírost. Nem volt rajta, hogyan kéne küzdenem, harcstílus, bármi… tényleg csak fotók voltak ott szemléltetésként. „Felveheted”, „Utasítsd el”, „Ne, letagadom, hogy levelet küldtem neki!”, „Azt a… vedd fel, azonnal!” – Ilyen címkékkel voltak megjelölve a fényképek. - Te azt hiszem az „Azt a…” kategóriába tartozol. - Kacsintott, én pedig gyors pislogásba kezdtem. - Nyugi! Attól, hogy Növendék vagy, még nem biztos, hogy tovább is jutsz. Ide szinte bárki bekerül, úgy vélem… de nem biztos, hogy Rhael élőben is felkeres. - Motyogta korántsem biztatóan, majd szomorú pillantást vetett a rajtam lévő köpenyére, és mire legközelebb visszanéztem rá, már eltűnt.
Nem tudtam, mit érezzek: dühöt, örömöt, bármi mást…
Frakció, mi?

Talán egy picit írhattál volna még a belépésedet követő időről, de ha jól sejtem, folytatni fogod egy kalandban.
Belépési Pályázatodat ELFOGADOM!