N'ayala a Jeges

Jellem: Bevallom őszintén, a Jeges jelzővel nem csak azért illetnek, mert a fagyos Freljordról származom. Viselkedésem is valami hasonlót tükröz, nem vagyok egy mosolygós típus. Arcomon nagyon ritkán lehet látni a boldogság tündöklését, és úgy gondolom ez így a jó, így a helyénvaló. Az élet megedzett, én pedig beletörődött, fásult lettem, és már nem élem bele magam a jó dolgokba, hiszen könnyedén végeszakadhat az. Nem vagyok mogorva, de nem is rajongok túlzottan az emberekért. Már megszoktam a régi életemet, hogy kis csoportban éltünk, és próbáltunk létezni, és talán pont emiatt alakult ki a bizalmatlanságom is. Először valamit le kell tennie a másiknak az asztalra, csak utána nyílok meg annyira, hogy kettőnk között normális kommunikációról beszélhessünk. Maximalista vagyok, jó megfigyelő. Ennek köszönhetően jól bánok a karddal, és a harcok során az életben maradási esélyem is ezzel együtt nő. Kitartásom páratlan, fürge ugrásaimmal nagyon sok veszélyes mozdulat elől képes vagyok kitérni.
Tanulékonynak tartom magam, hajlandó vagyok mindig valami újat elsajátítani. Általánosságban előbbre valónak tekintem az életet mindennél, ezért ha valaki bajba kerül, úgy segítek, ahogy csak tudok. Minden bizalmatlanságom ellenére emberséges vagyok, és talán pont emiatt válok szimpatikussá az első nem épp pozitív benyomások után.
Őszinte vagyok, a véleményem nem rejtem véka alá, azonban sajnos az élet több dologban sem támogatott annyira mint kellett volna.
Taktikai érzékem nem igazán van, ezért az olyan küzdelmekben, amelyekben nem csak én veszek részt nagy szükségem van az irányításra. Hajlamos vagyok magamat veszélybe sorolni mások épsége miatt, ami hozott már néhány kellemetlen percet. Ha nagyon feldühítenek, akkor képes vagyok semmivel sem törődve akár a halálba is rohanni, úgyhogy nem baj, ha van mellettem valaki, aki képes arra, hogy visszafogjon!

Kinézet: Igazán átlagosnak mondható külsővel rendelkezem. Gesztenyebarna hosszú hajam van, mely tincsenként itt-ott göndörödik, és ehhez a sötét színhez egy áthatóan jéghideg szempár társul. Íriszem világos kék, de annak a fagyos, már-már fehéres árnyalata, mely az embereket rögvest próbára teszi - sokakból vált ki ugyanis ellenszenvet, félelmet, hiszen nem éppen megszokott ilyen világos íriszekkel büszkélkedni! Eme különlegességemet leszámítva abszolút nem tűnök ki a sorból. 170 cm-em nem olyan magas, hogy a fejek felett mindenki engem nézzen, és az 56 kg-om sem olyan súly, mellyel jó lennék a pusztakezes harcokban. Nem rendelkezem hatalmas izom tömegekkel, azonban kecses formákkal, domborulatokkal és lágy ívekkel igen. Arcom kedves, még szemeim ellenére is, ajkam cseresznyeszínűen piroslik és felső része szabályosan metszett. Ha esetleg jobban megfigyeled, akkor elvétve apró szeplőket is találhatsz itt, melyek az első napsugárral együtt érkeznek, és tesznek még bájosabbá. Bőröm hófehér, melyet csak az arcomon lévő pír tölt meg élettel, igazából le sem tagadhatom, hogy Freljord-ról érkeztem, ahol nem bővelkedik az ember napsütésben.

Felszerelés: Fekete, puha, bőrből készült ruházat takarja a testem, melyen egy hatalmas öv és számos akasztó és rejtett zseb díszeleg. Nem túl cicomás darab, azonban egy-két "fehér követ" láthat a jó megfigyelő az övemben, melyek valójában trollok fogai és mindig is emlékeztetni fognak a vándorlás viszontagságaira. Mivel a hideg világában élek, éltem - nagyon sokáig - ezért a vállamon fehér medve bundájából készült kabát van, melynek csuklyáját előszeretettel húzom a fejemre. Nem igazán szoktam még meg ezt a megváltozott időjárást, így kabátomat sűrűn veszem le magamról, még akkor is, mikor mások fáznak. Bélelt, lapos talpú csizmát hordok, mely nagyon kényelmes, és kibírja a legzordabb talaj nyújtotta kényelmetlenségeket is. Kezemen bőr szalag feszül, mely tökéletesen megfelel arra, hogy a hajamat felfogjam, ha úgy alakul, vagy ha éppen bármilyen kötöző szerszámra lenne szükségem.
Egyetlen fegyverem van, egy egykezes kard, melyet nagyon óvok mindentől. Pengéje állandóan csillog, jeges fényével pedig még inkább felerősíti a körülöttem keringő fagyos aurát. A kard nem a derekamon lóg, hanem a hátamra van erősítve, így onnan húzom elő, mikor szükségem van rá. Általában a kabát mindig eltakarja, így nehezen észrevehető.

Köpeny (prém) Ár: 20 arany
Fűző (bőr) Ár: 20 arany
Csuklya (prém) Ár: 15 arany
Ujjatlan vagy ujjas kesztyű (prém) Ár: 5 arany
Hosszú szárú Nadrág (bőr) Ár: 10 arany
Öv (bőr) Ár: 10 arany
Csizma Ár: 15 arany
Gladius kard: 90 arany

Összesen 185 arany!


Képesség: (Ice-Splinter-Shield): Képes vagyok apró jégszilánkokat idézni, majd azokat egyesíteni óriási pajzsként, mely a támadásokat magába nyeli. Sajnos időigényes a regenerálódási képessége, úgyhogy nem mindig használható, azonban nagyon sokszor életet menthet. Ezt a pajzsot pedig nem csak én tudom használni, hanem bárki számára megidézhetem!

Frakció: Frejlordi Fagy-Királyság

Előtörténet:

- Neeeeem! - sikítom hangosan, majd kapom az arcom elé a kezemet, mikor meglátom a hófehér földön rikító, sötétvörös pöttyöket. Igazából először fel sem tűnt, vagy ha fel is tűnt, a szívem inkább elterelte agyamat a nyilvánvaló ténytől! Hiszen mennyivel jobb hinni, hogy valami rendben van, hogy csak egy sikeres vadászat maradványait szemlélem!
Azonban legrosszabb rémálmaimban sem szerepelt az a látvány, mely a szemem elé tárult. Testek mindenfelé szétgurulva, vér áztatta fehérség, arcokra fagyott sikítás, és a tekintetek, melyek immár üresen merednek a semmibe... lélek nélkül...
3 órát voltam távol, élelemszerzési céllal, és most ahelyett, hogy a szüleimmel, társaimmal örülnék a szerzeményeimnek, valami olyan borzalmas dolog várt, melyre nem voltam felkészülve. Szememből patakzani kezdenek a könnyek, majd jéggé is dermednek orcámon. Ismét jéghideg van, és most képtelen vagyok arra, hogy bundázott kesztyűmmel levakarjam a lefagyott érzelmeket. Teszek pár lépést közelebb, csak annyit, hogy immár borzadva nézzem a tetemeket, melyeket kifosztottak, bántalmaztak, megbecstelenítettek... és melyeket annyira sem tartottak embernek, hogy kultúráltan eltemessék, vagy éppen egy kupacba húzzák őket, lecsukott szemekkel, lefordított fejekkel.
Hófehér bőröket nézek, anyám kéklő ajkát, hugaim vértől vöröslő tincseit, én pedig a sokktól a földre zuhanok. Térdem a kemény, jeges földön koppan, úgy szemlélem zavarodottan az emberi maradványokat. Egyszerűen képtelen vagyok másra figyelni, még akkor sem, mikor meghallom a hatalmas mancsok puffanását a hátam mögött.
- Nem akartak behódolni! Ez pedig nem megengedhető ebben az esetben! Sejuani-nak példát kell statuálni, és egy kemény lábakon álló társadalmat létrehozni, mely erős emberekből és kiváló harcosokból áll! Ők nem voltak megfelelőek arra, hogy őt kövessék! - hallom a mély baritont a hátam mögül. Vállam a sírástól reszket, majd könnyáztatta íriszeimet immár az idegenre emelem.
Soha életemben nem láttam még, azonban biztos vagyok benne, hogy hatalmas harcos, és kegyetlensége tökéletes katonává tette, parancsnokká Sejuáni seregében.
Apró kezeim ökölbe szorulnak, és érzem a bennem lappangó erőt, és feszültséget, mely most vértől megvadult állatként próbál kitörni bensőmből. Lassan, remegve egyenesedem fel és nézek a hatalmas farkason ücsörgő harcosra, annak vöröslő kardjára, és tudom, ő volt az egyik, aki kegyelmet és könyörületességet nem ismerve tette ezt a szüleimmel és a barátaimmal!
Miért kellett megölni őket?

Frejlord az otthonom, itt születtem, itt éltem a szüleimmel. Igaz nomád körülmények között, állandóan vándorolva, mindig máshol letelepedve, de boldogan, és olyanokkal körülvéve, akikhez szeretet fűzött! Mindig is szegények voltunk, és ezen a kietlen pusztaságon egyszerűen nem volt miből tehetőssé válnunk. Apám halászott, anyám gyűjtögetett, amit csak tudott! Hárman voltunk testvérek, és mégis… a legnagyobb szegénység közepén is képesek voltunk arra, hogy ne nélkülözzünk, hogy mindenünk meglegyen. Persze ehhez szükség volt a közöttünk lévő kapocsra, és feltétlen szeretetre is. Hogy egymáshoz úgy viszonyuljunk, hogy már gyermekként felfogjuk, szükség van ránk, és arra, hogy harcossá váljunk. Nem, nem katonává! Harcossá! Aki képes megvédeni magát, aki nyugodtan indul el otthonról vadászni, mert tudja, hogy a trollok nem fogják felzabálni.
Én már gyermekként is apám rajongója voltam. Imádtam, és lestem minden mozdulatát. Mivel fiú testvérem nem született, én léptem az elképzelt gyermek helyébe. És akartam is, akartam, hogy büszke legyen. Tőle tanultam meg kardozni, ő volt az, aki apró kést faragott nekem egy jégtömbből, mellyel kedvemre szaladozhattam és piszkálhattam a partra szedett, élettelen halakat. Ő volt az első, akivel életemben először elmentem vadászni, és ő mentette meg több ízben is az életemet, mikor még figyelmetlen voltam, és heves. És most, hiába minden szeretetem, képtelen voltam visszafizetni a tartozásomat, nem tudtam megmenteni!

Ő pedig csak úgy idejön a hordájával, egy nem létező királynő nevében, és életét vette mindenkinek, aki fontos volt számomra! Soha nem fogom Őt követni, hiszen én csak egy valakiben hiszek, az pedig Ashe, aki messzi távolban harcol a népéért, és azért, hogy igazságosan uralkodjon, és számunkra ne pusztulást, hanem megváltást hozzon!
- Nekem ő nem királynőm, és nem volt az a családomnak sem! Ahhoz először bizonyítani kellene, nem pedig ártatlanok vérét ontani! - köpöm az óriás arcába, és most már nem érdekel, hogy mi fog történni. Torkából kacagás szakad föl, én pedig dühödten nyúlok a kardom után, melyhez már réges-régen nyúlnom kellett volna!
Fúriaként rontok neki az idegennek, meglepettségében nyikkan egyet, majd rohamomnak hála elharapja a nyelvét is. Képtelen vagyok hozzá férni, hiszen állata vadul vicsorog rám, kezem után kap, és én annyival kisebb vagyok nála! Azonban legalább azt sikerült elérnem, hogy immár rám figyel, és nem csak egy törpének néz. Egyetlen mozdulattal, sebesen mozogva terem mellettem, majd kardját felém lendíti. Nem tudom hogyan, de talán a düh, a fájdalom és az akarat ereje váltotta ki belőlem, na meg az Ashe iránti hűségem, hogy a jeges föld megajándékozott a képességemmel. Apró jégszilánkok emelkednek a levegőbe, majd pajzsként összeállva védenek meg a lecsapó fegyvertől. A harcos lendülete ettől függetlenül hátrébb lök, annyira, hogy csak arra eszmélek fel, hogy felettem áll, immár a farkasán ücsörögve!
- Meghagyom az életed kislány, lásd a könyörületemet! És Sejuani könyörületét! - mondja kiméreten, én pedig zokogva nézek távolodó alakja után, melyet elnyel a félhomály és lenyugvó nap sugarai.
- Meg foglak találni! És megöllek! - suttogom sírva, majd a mellettem lévő holttesthez kúszom, és anyám ölébe hajtom fejemet vigaszt keresve...